Rejtélyes Alsóhegyi barlangok siklóval, gulyással fűszerezve – 2014. március 29-30.

Szuper társaság, gyönyörű idő, a legszebb barlangok. 2 év után ismét jókat túráztunk az Alsó-hegyi zsombolyokban. Az a fantasztikus az Alsó-hegyi barlangászásban, hogy sok szép felszíni túraútvonalon kell megközelíteni a barlangokat, így ki lehet élvezni a friss harapós madárcsicsergős tavaszi napsütést is és a kísérők is el tudják tölteni az időt szebbnél-szebb túrákkal. A túraterv szerint a Rejtek-zsombolyba, a Vecsembükki-zsombolyba, az Almási-zsombolyba, a Baglyokba, a Meteorba, és a Rákóczi 1. sz. barlangba volt lehetőség lemenni. A Gubacsból 18 fő vett részt a barlangi túrákon, rajtunk kívül pedig 4 barát csatlakozott a csapathoz barlangászni, felszínezni, plusz még három pici gyerkőc. 2 nap alatt összesen 20 fő bújt a felszín alá 6 barlangban. A legszebb és legrövidebb Rejtek-zsombolyba szinte mindenkinek sikerült lejutnia. A Vecsembe 8 fő merészkedett le, a Baglyok aljáig 5 fő, az Almásiba 7 fő, a Meteorba 4 fő, a Rákócziban pedig ketten andalogtak.

Péntek este 9 után érkeztünk meg elsőnek a Vass Imre házhoz, ahol korgó gyomorral rögtön nekiestünk hárman a vödörnyi disznóvágós füstölt húsoknak. Előkerültek a hagymák, szalonnák, kolbászok, csülkök, zsíros cupákok, hmm. Majd az ínycsiklandó szagra és csámcsogásra lassan szivárogni kezdtek a többiek is a kocsmából és az országútról, sátrakból. Majd fél1 után ki-ki a saját tempójában és vérmérsékletével leheveredett a belső szobába, jóllakottan, nem szomjasan. A túra előtt 3 nappal kicsit váratlanul bejelentkezett az Adrenalin Egyesülettől pár barlangász a házhoz szállásért, hogy sátraznának. Ők szombaton a Baglyokban, vasárnap a Vecsemben gyakoroltak a T2-re, így jól megfértünk egymás mellett a hegyen és a házban is.

A szombat reggel kicsit nehezen indult, 7-kor még mindenki élvezte a vízszintes létezést a közös ágyikóban. A kerti napsütéses madárcsicsergős reggeli után, fél9 körül befutott Szaki-Timi-Magdi hármas Jósvafőről, majd szép lassan a többiek is. Lassan elkezdtük a bagelést is. 9 körül Levi is beviharzott a papírokkal és kulcsokkal. Elsőként a Vecsem beszerelő csapat szerény 4 fős létszámmal indult el fél10-kor a Bába völgyön keresztül. A meredek kaptatók műnyúlban, a két bag és a meleg hamar lefáraszotta a csapatot, ezért megálltunk 10 percre ejtőzni, töltődni a fennsík legszebb mezején. A Vecsembe fél1-kor indult el Timi beszerelni. Majd Andris következett, mert ő is szerelni készült a 90-es aknát. Magdival később indultunk, amikor már a majomhíd is majdnem készen volt. Mire odaértünk, Timi épp túl volt a legneccesebb travizós aknaindítás beszerelésén a 20-as aknánál, ahol 1,5 m híján nem ért le a kötél, első csomó. A 90-es akna kezdő szűk tetején Magdival picit több időt töltöttünk, mint azt a szervezetünk kívánta, de elképzeltük, hogy már kint vagyunk a felszínen és a napocska melegíti hitvány testünket. A kicsit időigényes beszerelés eredménye 8 méter kötélhiány lett. Ezt Andris egyszerűen oldotta meg, merészen kimászta. Timi inkább feláldozta az utolsó 60-as kötelünket, így nem úsztunk meg még egy csomón átszerelést. Az egyik átszerelés mellett óvatosan kellett mozogni, mert egy kis dönci épp ott vert tanyát. A denevérnász sipítozása pedig még misztikusabbá tette a 90-es ereszkedést. A kedvenc rittersport csoki (rum-trauben-nuss) elfogyasztása után Andris nekiindult az utolsó szakasz beszerelésének, imádkozva, hogy leérjen a kötél. A terv eredetileg a végpontig eljutás volt, esetleg az új rész bejárása, de a kötélhiány miatt a Cseppköves terem alja is kész szerencse volt. Én most voltam a Cseppköves alján először, és tényleg érdemes volt ide is lenézni a necces beszerelés ellenére, mert nagyon szép képződményes a hatalmas terem, és még páholy is van benne. Az egyik kürtőből egy kötél lógott, de nem mentünk utána, szorított az idő. Inkább átsiklottunk az egyik akna fölött a végponti akna indítójáig egy fémcsúszdán. Majd mire felértünk a 90-eshez, már a kiszerelő csapatból Levi és Bandi vártak minket a létránál, ahol Bori épp akkor ingázott át a csomót kikerülve és már csak Lilu érkezését vártuk.

A hosszú felmászást Andris kezdte, majd én, és Timi. Végül Lilu nyakcsigolyája is úgy döntött, hogy elindul kifelé. A felmászás az aknasoron nem lett volna túl izgalmas, ha nincsenek a felajzott denevérek és a 20-as aknában a zöld sikló és a béka haverja. A kiszerelő Levi volt olyan bátor és bedobta őket a bagbe, hogy kint folytathassák hátralévő boldog életüket.

Mire kiértünk Magdi már szétfagyott (ő nem jött le a Cseppkövesbe), Diák pedig boldogan és kipihenten várt minket. 6 után már sötétben indultunk le, hárman Bódvaszilasra, Timiék a Bába-völgyön keresztül Andris autójához. Visszafelé a tiszta csillagos ég alatt dalolászva, vidáman hamar elértük a gátat, ahol a szívbajt hozta ránk a reflektorral felénk világító Szaki, aki nem is sejtette, hogy mennyire beparáztunk ettől. A japán batmobillal azonban (örök hála neki, hogy ilyen kitartóan várt minket aznap másodszor) igen hamar visszajutottunk a szállásra.

A többi csapatnak is elég kalandosra sikerült a napja. A délelőtt nekik a Rejtek-zsomboly felkutatásával telt a pontatlan koordináták miatt. Végül a jó szaglású Diáknak sikerült rálelni a titkos ajtóra. Miután mindenki kiélvezkődött a rendkívül szép borsóköves zsombolyban, a legelvetemültebb csapat Levi vezetésével a legrövidebb úton elindult a Vecsem felé. És fél 4 körül rögtön ereszkedni kezdtek négyen, és ahogy tervezték, a 90-esben összetalálkozott a két csapat.

A Rejtek után a többiek csak felszíneztek a családdal, élvezték a napsütést, az erdőt, egymást.

Vasárnap reggel kicsit fáradtan, de lelkesen újra elindult több csapat a fennsíkra. Mi az előző nap kihagyott Rejtek-zsombolyt terveztük négyen Timivel, mert ki kellett szerelni. Majd onnan át a Meteor aznap még teljesíthetőnek tűnt. Megbeszéltük a 14 órát, hogy kb. akkor érünk át a Rejtektől. A többiek 10 óra körül felmentek a Baglyokhoz a Bába-völgyből, ahová előző nap becuccolták a Vecsemből kiszerelt felszerelést, majd onnan ment át az Almásiba a 7 fős beszerelő csapat.

A Rejtek-zsomboly immár az útvonalat ismerő Szakival nagyon hamar meglett (most már tudjuk, hogy a temető kapuján át nem a mennyországba vezet az út). Meglepetésként ért minket a hegytetőn két foxterrier kölyök kutya fogadtatása, akik ott rohangáltak a barlang körül. Mikor már elterveztük, hogy visszük el bagben a kutyikat, sajnos megjelent a gazdájuk még három ugyanolyan kutyával. A zsombolyt hamar megjártuk négyen, lent sokáig nézelődtünk, nem tudtunk betelni a látvánnyal. Ez a képződményekkel dúsan fejlődött zsomboly óriási élmény, mintha egy vízalatti korallzátonyba csöppent volna az ember. A 37 méter hosszú ingatag létrán való közlekedést köteles ereszkedéssel gyorsítottuk meg. A kiszerelés után toronyiránt nekiindultunk a szomszédos hegynek a Meteor barlanghoz, ahol kb. egy órát vártunk, hátha befut még valaki, de négyen maradtunk. Én először voltam a Meteorban, és már régóta meg akartam nézni a híres Titánok csarnokát. Annyira boldog voltam, hogy ez végre összejött, és láthattam azt a gigantikus gyönyörű termet, ami felülmúlta a képzeletemet. A bejárati omladékos labirintus is izgalmas volt. A létrákat és a vízesésben lemászásokat nagyon élveztük, persze fényképezőt nem hoztunk. Az utolsó létra alján következett a meglepetés a terem bejáratánál. Hatalmas sejtelmes teret pillantottunk meg a gyenge lámpáink fényében. Itt a létrán lemászás helyett a kötelet választottuk és követtük körbe a terem felső szintjén, mely lassan levitt a csarnok közepére, hogy közelebbről is szemügyre vegyük a gigantikus cseppkőoszlopokat, zászlókat, egyéb tetarátás cseppköveket. A heliktitek is kitettek magukért, és a kristályos plafon is csodaszép volt. Lógott pár denevér is itt-ott, a legmerészebb a vezetőkötélen himbálódzott, de látszott a kötél alatti guanó nyomokból, hogy nagy kedvenc ez a kötélhinta. Miután tátott szájjal körbenéztünk mindent tüzetesen, felmásztunk a nagy létrán a végponti csoki elfogyasztása után, és irtó hamar kiértünk a felszínre. Másfél óra volt a túra, de tuti egy életre emlékezetes marad. A visszautat az Acskó-völgyön keresztül tettük meg, és meglepően hamar leértünk a műútra.

6 órakor az üres ház láttán első utunk a kocsmába vezetett egy habos kávéra/csokira, majd Andristól megtudtuk, hogy a Hollóházban van, ahol Gambeszék szálltak meg. Nagyon tetszetős tanya jellegű komplexum ez a szállás, lovakkal, étteremmel. Ideális gyerekesek számára. Nemsokára befutott a hegyről közösen lejövő Almási és Baglyok csapat és teljes lett a Gubacs létszám. Ekkor az a kellemes meglepetés ért minket a Hollóház jófej tulajdonosától, hogy szívesen megvendégel bennünket az előző napi kisgazdapárti gyűlés gulyásleves maradékából (a választások előtt érdemes volt eljönni). Ezt nem utasíthattuk vissza korgó gyomorral. Kötélmosás elvetve, ráér az másnap is a Dunában, inkább együnk egy jót és beszélgessünk, hogy kit milyen élmény ért a hétvégén. Ekkor tudtam meg, hogy Andris és Bandi végül elmentek a Rákócziba, és minden probléma nélkül bemehettek a barlangi jeggyel egyedül is körülnézni, úgy hogy ők nyitották az ajtót. Az Almási beszerelése is kalandosra sikerült, mert először nem ért le a kötél az utolsó aknában, ezért Zsófi ügyesen és gyorsan újra szerelte. Majd 4 után értek ki és esélyük nem volt a Meteorra. A Baglyokat pedig Levi örömére a Bori-Lilla páros vidáman szerelte ki, majd a felszínen elvonta figyelmüket egy helyes vadász-les. Fél 9 körül teli hassal mindenki megelégedve indult haza. Ezúton is köszönjük a Kisgazdapártnak az isteni gulyáslevest, de azért ez még nem elég a szavazathoz 😉