Grossvenediger túra – 2014.08.09. – 10.

Résztvevők: Nagy Zsófi, Szalai Vera, Losi, Emese

Délután 4 órás találkozót beszéltünk meg a Déli pályaudvarnál, de végül Zsófinak a Márvány utcában sikerült megállnia a hodály kocsijával, ahová mindenki kisebb-nagyobb kerülő úton oda is ért. (Losiék már itt kezdtek el bemelegíteni a túrára, hiszen egy elég érdekes, és nem rövid alternatív megközelítési útvonalat választottak). Tekintve tehát, hogy Zsófi végül a hodály kocsival jött (talán 8 személyes?), így nem volt nagy küzdelem a csomagok és utasok bepréselése. Irány Hinterbichl am Großvenediger!

A magyarországi szakaszon derült még ki, hogy a beígért navigációhoz nem áll rendelkezésre Ausztria térképe, így helyettesítő megoldást kerestünk, míg tudtunk magyar hálózaton internethez csatlakozni. Ezerrel töltött mindenki mindent a telefonjára, csak úgy röpködtek a megabyte-ok! Végül valahogy csak sikerült odatalálni.

Éjfél körüli érkezés a parkolóba, pakolás, fogmosás után csudajó és nem mellesleg esőbiztos kuckót építettünk magunknak pungából a kocsi mellé, okulva a korábbi időszakok nagy elázós alvásélményeiből. Habár Losi csak lélekben segített, igazából ő nem hitt a fenyegető esőben.

10616665_881652978530066_2892652361718574515_nReggel pakolás, reggeli, kávé, öltözködés és készülődés, miközben a hegyek látványában gyönyörködtünk. A parkolótól a Johannishüttéig gyalogszerrel mentünk (kb. 2 óra), nem vettük igénybe a Venediger Taxi szolgáltatásait. És nem bántuk meg! Könnyű terepen , de csodaszép látnivalók között caplattunk fel a hüttéig. Dübörögtek mellettünk a kanyonban a vízesések, vadvirágoktól tarkállottak a hegyi legelők, ráadásul az időjárás is ideális volt, egyelőre.

A Johannishüttéhez felérve ivott mindenki egy-egy fröccsöt, sört, saját ízlése szerint. Majd miután az italokkal lehűtöttük magunkat, ettünk egy keveset saját muníciónkból a következő nagy szakasz előtt, illetve egy-egy kávéval is próbáltuk felpörgetni magunkat.

Ahogy a Defreggerhaus felé indultunk, egyre magasabb régiókba jutottunk, kitárulkoztak a szemeink előtt a hófödte, gleccserekkel borított hegyek is. Mi is egyre inkább fáztunk, magunkra is vettünk egy-egy plusz réteget.  Az utolsó szakasz kissé megerőltető volt, mert látszott, hogy hamarosan elered, ezért próbáltunk nagyobb tempót diktálni, hogy még az eső előtt elérjük a házat. A csapat elejének ez sikerült is, a vége viszont kicsit kapott az éltető esőből.

Tehát délután 4-5 körül értük el a Defreggerhaust, és innentől kezdve egészen estig szakadt az eső. Még főzni sem (nagyon) tudtunk, mert azt ugye csak kint lehetett volna. Azért mindezek ellenére jól megünnepeltük Zsófi szülinapját, kapott szép színes állatfigurákat, hajgumit, meg pilótakeksz-tortát is, gyertyával.

Este elállt az eső, és nem mindennapi látványban lehetett részünk. Végre nem csak az orrunkig láttunk, megmutatkozott a házat körülvevő táj, sőt, kisütött a lenyugvó Nap, és csodaszép szivárványt is varázsolt a sötét felhők elé. Ekkor kezdtünk el bizakodni, hogy lesz még valami a másnapi csúcsmászásból.

10394825_881654201863277_3891151013147628563_nÉs valóban. 4 körül keltünk, habár nem nagyon akaródzott kibújni a meleg hálózsákból. Pakolás, öltözködés, reggeli, majd fél 6 körül útra is keltünk az ideálisnak tűnő időjárási körülmények között csúcsunk irányába. Fél órás könnyű terep után értük el a beszálló pontot, ahol újabb öltözködés, hágóvas-felvétel, kötél-összekötés következett, és végre ráléphettünk a gleccser felszínére. A felfelé kapaszkodás során számtalan hasadékot kereszteztünk, tehát örültünk neki, hogy kötéllel vagyunk biztosítva. 10548179_834460789906685_3772662455978029204_oA Grossvenedigerig tartó út kb. 3 órás volt, 9-kor már a csúcsfotók készültek 3 666 m-en. Csodás, tiszta időjárásban volt részünk, mely páratlan kilátást biztosított a szélrózsa minden irányába. Ráadásul jól időzítettünk: nem volt tumultus a csúcson, csak a miénk volt az a pár négyzetméter egy pár percig.

A lefelé ereszkedés a Defregger-házig simán ment, 11-re már vissza is értünk. Ott egy kicsit pihentünk, szedelőzködtünk, készültünk a további lemenetelre. A Johannis-hüttéhez hihetetlen gyorsan le is értünk, kb. 1,5-2 órát tartott csak az út. Ott úgy döntöttünk, hogy bevállaljuk lefelé a Venediger Taxi 12 eurós tarifáját, és inkább a gyorsaságot választjuk. Így történhetett az, hogy délután 2-kor már robogott is a hodály autó Budapest irányába, és még aznap este sikeresen (és kissé fáradtan) haza is érkeztünk.

Jó kis túra volt!