2011. évi közhasznúsági jelentés

A Guanó Barlangjáró Csoport -alapszabályban megfogalmazott- célja: a barlangjárás és a barlangkutatás elősegítése, az egészséges életmód kialakítása és elterjesztése, a természet védelme és az ezekhez szükséges feltételek biztosítása.

A Guanó Barlangjáró Csoport 2011. évi taglétszáma: 32 fő

A 2011-es évben is rendszeresen szervezésre kerültek nyílt ill. ismeretterjesztő túrák. A túrák zömében a magyar karsztterületekre koncentrálódtak, de több külföldi (Román, Lengyel) expedíció is létrejött. Aggteleki Nemzeti Park barlangjaiba Lengyel barlangászoknak túrát szerveztünk. A túrák résztvevői a barlangászat alapjai mellett megtapasztalhatták a környezet- és természetvédelem fontosságát, a csoportmunkát és az egymásra utaltságot.

A túrázások mellet a Guanó Barlangjáró Csoport tagjai több sikeres feltáró, kutató munkában is részt vett belföldön (Budai karszt) és külföldön (Olaszország, Albánia, Montenegró) egyaránt.

A Guanó Barlangjáró Csoport tagjai sikeresen szerepeltek a „HÁGÓ KUPA”,  „MARCEL LUBENS” és a „LAKATOS -KUPA” elnevezésű barlangász versenyeken, valamint az első esemény szervezésébe is besegített az egyesületünk.

Tanulmányi szerződés keretében a GUBACS 3 tagja Barlangi Túravezetői Tanfolyamot végzett. Így már 9 fő rendelkezik Túravezetői igazolvánnyal.

A 2011-es évben a csoport felszerelés raktározása egy 5m2-es bérleménnyel megoldódott.

2011

A Guanó Barlangjáró Csoport bevétele a tagdíjból, és az 1%-os adományokból származik. A kiadások a barlangászáshoz használt eszközök beszerzési költségéből, az új raktár kialakítása, bérlési és a csoport működési költségéből áll.

Egyszerűsített éves beszámoló (2011)

Budapest, 2012.

GUBACS


 2010. évi közhasznúsági jelentés

A Guanó Barlangjáró Csoport -alapszabályban megfogalmazott- célja: a barlangjárás és a barlangkutatás elősegítése, az egészséges életmód kialakítása és elterjesztése, a természet védelme és az ezekhez szükséges feltételek biztosítása.

A Guanó Barlangjáró Csoport 2010. évi taglétszáma: 31 fő

A 2010-es évben is rendszeresen szervezésre kerültek nyílt ill. ismeretterjesztő túrák. A túrák zömében a magyar karsztterületekre koncentrálódtak, de több külföldi expedíció is létrejött. A túrák résztvevői a barlangászat alapjai mellett megtapasztalhatták a környezet- és természetvédelem fontosságát, a csoportmunkát és az egymásra utaltságot.

A túrázások mellet a Guanó Barlangjáró Csoport tagjai több sikeres feltáró, kutató munkában is részt vett belföldön és külföldön egyaránt.

A Guanó Barlangjáró Csoport Technikai I-es Tanfolyamot szervezett. A tanfolyam résztvevői a barlangászat technikai alapjait sajátíthatták el. Technikai I-es Tanfolyamon 9 fő vett részt.

A Gerecsében rendezett Hágó-kupa barlangász verseny rendezésében aktívan kivette részét a Csoport. A rendezvényre kb. 120 barlangász érkeztek az ország minden tájáról.

A Guanó Barlangjáró Csoport tagjai sikeresen szerepeltek a „HÁGÓ KUPA”, és a „LAKATOS -KUPA” elnevezésű barlangász versenyeken.

A Guanó Barlangjáró Csoport bevétele a tagdíjból, a Technikai I-es Tanfolyamból és az 1%-os adományokból származik. A kiadások a barlangászáshoz használt eszközök beszerzési költségéből, és a csoport működési költségéből áll.

2010

Budapest, 2011.

GUBACS


2009. évi közhasznúsági jelentés

A Guanó Barlangjáró Csoport -alapszabályban megfogalmazott- célja: a barlangjárás és a barlangkutatás elősegítése, az egészséges életmód kialakítása és elterjesztése, a természet védelme és az ezekhez szükséges feltételek biztosítása.

A Guanó Barlangjáró Csoport 2009. évi taglétszáma: 26 fő

A 2009-es évben is rendszeresen szervezésre kerültek nyílt ill. ismeretterjesztő túrák. A túrák zömében a magyar karsztterületekre koncentrálódtak, de több külföldi expedíció is létrejött. A túrák résztvevői a barlangászat alapjai mellett megtapasztalhatták a környezet- és természetvédelem fontosságát, a csoportmunkát és az egymásra utaltságot.

A túrázások mellet a Guanó Barlangjáró Csoport tagjai több sikeres feltáró, kutató munkában is részt vett belföldön és külföldön egyaránt.

A Guanó Barlangjáró Csoport Alapfokú Barlangjáró Tanfolyamot szervezett. A tanfolyam résztvevői a barlangászat alapjai (felszerelés ismeret, biztonságos közlekedés, barlangtudományok: geológia, élővilág, térképezés…) mellett megtapasztalhatták a környezet- és természetvédelem fontosságát. Az Alapfokú tanfolyamon 15 fő vett részt. A 15 főből 12 fő sikeres vizsgát tett Magyar Karszt és Barlangkutató Társulat Oktatási Szakosztályának a központi vizsgáján.

A Guanó Barlangjáró Csoport sikeresen szerepelt a „HÁGÓ KUPA”,  „MARCEL LUBENS” és a „LAKATOS -KUPA” elnevezésű barlangász versenyeken.

A Guanó Barlangjáró Csoport bevétele a tagdíjból, a Alapfokú Barlangjáró Tanfolyamból és az 1%-os adományokból származik. A kiadások a barlangászáshoz használt eszközök beszerzési költségéből, és a csoport működési költségéből áll.

2009

Budapest, 2010.

GUBACS


2008. évi közhasznúsági jelentés

A Guanó Barlangjáró Csoport -alapszabályban megfogalmazott- célja: a barlangjárás és a barlangkutatás elősegítése, az egészséges életmód kialakítása és elterjesztése, a természet védelme és az ezekhez szükséges feltételek biztosítása.

A Guanó Barlangjáró Csoport 2008. évi taglétszáma: 24 fő

A 2008-es évben is rendszeresen szervezésre kerültek nyílt ill. ismeretterjesztő túrák. A túrák zömében a magyar karsztterületekre koncentrálódtak, de több külföldi expedíció is létrejött. A túrák résztvevői a barlangászat alapjai mellett megtapasztalhatták a környezet- és természetvédelem fontosságát, a csoportmunkát és az egymásra utaltságot.

A Guanó Barlangjáró Csoport Technikai I-es Tanfolyamot szervezett. A tanfolyam résztvevői a barlangászat technikai alapjait sajátíthatták el. Technikai I-es Tanfolyamon 7 fő vett részt.

A Guanó Barlangjáró Csoport sikeresen szerepelt a „HÁGÓ KUPA” és a „LAKATOS -KUPA” elnevezésű barlangász versenyeken.

2008-ban a Guanó Barlangjáró Csoport tanulmányi szerződés keretében támogatta két tagjának a felsőfokú barlangász képzését. 1fő Barlangi Túravezetői illetve 1fő Barlangi Kutatásvezetői tanfolyamon sikeres vizsgát tett.

2008

Ebben az évben a csoport honlapja formailag átalakult, tartalmilag bővült.

A Guanó Barlangjáró Csoport bevétele a tagdíjból, a Technikai I-es Tanfolyamból és az 1%-os adományokból származik. A kiadások a barlangászáshoz használt eszközök beszerzési költségéből, támogatott képzési költségből és a csoport működési költségéből áll.

Budapest, 2009.

GUBACS


2007. évi közhasznúsági jelentés 

A Guanó Barlangjáró Csoport -alapszabályban megfogalmazott- célja: a barlangjárás és a barlangkutatás elősegítse, az egészséges életmód kialakítása és elterjesztése, a természet védelme és az ezekhez szükséges feltételek biztosítása.

A Guanó Barlangjáró Csoport 2007. évi taglétszáma: 28 fő

A Guanó Barlangjáró Csoport Alapfokú Barlangjáró Tanfolyamot szervezett, mellyel népszerűsítette a barlangászatot. A tanfolyam résztvevői a barlangászat alapjai mellett megtapasztalhatták a környezet- és természetvédelem fontosságát, a csoportmunkát és az egymásra utaltságot. Az Alapfokú tanfolyamon 16 fő vett részt.

A 2007-es évben is rendszeresen szerveztünk nyílt ill. ismeretterjesztő túrákat.

A Guanó Barlangjáró Csoport sikeresen szerepelt a „HÁGÓ KUPA” és a „MARCEL LUBENS” elnevezésű barlangász versenyeken.

A Guanó Barlangjáró Csoport bevétele a tagdíjból, az Alapfokú Barlangjáró Tanfolyamból és az 1%-os adományokból származik. A kiadások a barlangászáshoz használt eszközök beszerzési költségéből és a Csoport működési költségéből áll.

2007

Budapest, 2008.

GUBACS


2006. évi közhasznúsági jelentése

A Guanó Barlangjáró Csoport -alapszabályban megfogalmazott- célja: a barlangjárás és a barlangkutatás elősegítse, az egészséges életmód kialakítása és elterjesztése, a természet védelme és az ezekhez szükséges feltételek biztosítása.

A Guanó Barlangjáró Csoport Alapfokú Barlangjáró Tanfolyamot szervezett, mellyel népszerűsítette a barlangászatot. A tanfolyam résztvevői a barlangászat alapjai mellett megtapasztalhatták a környezet- és természetvédelem fontosságát, a csoportmunkát és az egymásra utaltságot. Az Alapfokú tanfolyamon 16 fő vett részt.

A 2006-es évben is rendszeresen szerveztünk nyílt ill. ismeretterjesztő túrákat.

A Guanó Barlangjáró Csoport sikeresen szerepelt a „HÁGÓ KUPA”, a „MARCEL LUBENS” és a “LAKATOS KUPA” elnevezésű barlangász versenyeken.

A Guanó Barlangjáró Csoport bevétele a tagdíjból, az Alapfokú Barlangjáró Tanfolyamból és az 1%-os adományokból származik. A kiadások a barlangászáshoz használt eszközök beszerzési költségéből és a Csoport működési költségéből áll.

2006

Budapest, 2007

GUBACS


2005. évi közhasznúsági jelentése

A Guanó Barlangjáró Csoport -alapszabályban megfogalmazott- célja: a barlangjárás és a barlangkutatás elősegítse, az egészséges életmód kialakítása és elterjesztése, a természet védelme és az ezekhez szükséges feltételek biztosítása.

A Guanó Barlangjáró Csoport Alapfokú Barlangjáró Tanfolyamot szervezett, mellyel népszerűsítette a barlangászatot. A tanfolyam résztvevői a barlangászat alapjai mellett megtapasztalhatták a környezet- és természetvédelem fontosságát, a csoportmunkát és az egymásra utaltságot. Az Alapfokú tanfolyamon 16 fő vett részt.

A 2005-ös évben is rendszeresen szerveztünk nyílt ill. ismeretterjesztő túrákat.

A Guanó Barlangjáró Csoport sikeresen szerepelt a „HÁGÓ KUPA” és a „MARCEL LUBENS” elnevezésű barlangász versenyeken.

A Guanó Barlangjáró Csoport bevétele a tagdíjból, az Alapfokú Barlangjáró Tanfolyamból és az 1%-os adományokból származik. A kiadások a barlangászáshoz használt eszközök beszerzési költségéből és a Csoport működési költségéből áll.

2005

Budapest, 2006

GUBACS


2004. évi közhasznúsági jelentése

Egyesületünk alapszabályban megfogalmazott célja, hogy a barlangjárás és a barlangkutatás útján elősegítse az egészséges életmód kialakítását és elterjesztését, a természet védelmét és az ezekhez szükséges feltételek biztosítását.

A GUanó BArlangjáró CSoport 2004. évi taglétszáma: 19 fő

Egyesületünk a túráival igyekeztünk népszerűsíteni a barlangászatot, melyen keresztül a résztvevők megtapasztalhatták a környezet- és természetvédelem fontosságát, a csoportmunkát és az egymásra utaltságot, melyben jelentős oktatási tevékenységet végeztünk. Rendszeresen szerveztünk nyílt ill. ismeretterjesztő túrákat is. Túravezetőink aktív oktatói tevékenységet fejtettek ki a barlangi túravezetők képzésében. Csoportunk sikeresen vett részt a megrendezésre került “Marcel Lubens kupa”, “Hágó kupa” és a “Lakatos kupa” versenyeken. Programjainkat népszerűsítettük, eredményességéhez az anyagi erőforrásokat a tagdíjjak bevételéből és támogatóink hozzájárulásából próbáltuk fedezni.

2004

Budapest, 2005.

GUBACS


2003. évi közhasznúsági jelentése

A Guanó Barlangjáró Csoport -alapszabályban megfogalmazott- célja: a barlangjárás és a barlangkutatás elősegítse, az egészséges életmód kialakítása és elterjesztése, a természet védelme és az ezekhez szükséges feltételek biztosítása.

A Guanó Barlangjáró Csoport Alapfokú Barlangjáró Tanfolyamot szervezett, mellyel népszerűsítette a barlangászatot. A tanfolyam résztvevői a barlangászat alapjai mellett megtapasztalhatták a környezet- és természetvédelem fontosságát, a csoportmunkát és az egymásra utaltságot. Az Alapfokú tanfolyamon 10 fő vett részt.

A 2003-as évben is rendszeresen szerveztünk nyílt ill. ismeretterjesztő túrákat.

A Guanó Barlangjáró Csoport sikeresen szerepelt a „HÁGÓ KUPA” és a „MARCEL LUBENS” elnevezésű barlangász versenyeken.

A Guanó Barlangjáró Csoport bevétele a tagdíjból, az Alapfokú Barlangjáró Tanfolyamból és az 1%-os adományokból származik. A kiadások a barlangászáshoz használt eszközök beszerzési költségéből és a Csoport működési költségéből áll.

2003

Budapest, 2004

GUBACS


2002. évi közhasznúsági jelentése

Egyesületünk alapszabályban megfogalmazott célja, hogy a barlangjárás és a barlangkutatás útján elősegítse az egészséges életmód kialakítását és elterjesztését, a természet védelmét és az ezekhez szükséges feltételek biztosítását.

A GUanó BArlangjáró CSoport 2002. évi taglétszáma: 15 fő

Egyesületünk 2002. évi kiemelt rendezvénye a MAFC barlangkutató csoporttal közösen megrendezett ” LAKATOS KUPA” barlangászverseny volt, mely szakmailag magas színvonalat képviselt. A fizikai megmérettetéssel próbáltuk felhívni a figyelmet a sport illetve a mozgás szükségességére.

Túráinkkal igyekeztünk népszerűsíteni a barlangászatot, melyen keresztül a résztvevők megtapasztalhatták a környezet- és természetvédelem fontosságát, a csoportmunkát és az egymásra utaltságot. Rendszeresen szerveztünk nyílt ill. ismeretterjesztő túrákat is. A Bükki Nemzeti Park hozzájárulásával befejeztük a Miskolc mellett található Vár- tetői- barlang geodéziai felmérését. Csoportunk sikeresen mutatkozott be a 2002- es évben megrendezésre került ” LUKÁCS KUPA” nemzetközi, ill. a ” HÁGÓ KUPA” ,és a ” MARCEL LUBENS”, magyar versenyeken. Túravezetőink részt vettek a Magyar Szpeleológiai Oktatási Rendszer keretén belül zajló túravezetők képzésében. Programjaink elismertségét sikerült megalapozni, eredményességéhez az anyagi erőforrásokat a tagdíjjak bevételéből és támogatóink hozzájárulásából próbáltuk fedezni.

2002

Budapest, 2003.

GUBACS


2001. évi közhasznúsági jelentése

Egyesületünk alapszabályban megfogalmazott célja, hogy a barlangjárás és a barlangkutatás útján elősegítse az egészséges életmód kialakítását és elterjesztését, a természet védelmét és az ezekhez szükséges feltételek biztosítását.

A GUanó BArlangjáró CSoport 2001. évi taglétszáma: 14 fő

Egyesületünk 2001. évi kiemelt rendezvénye a MAFC barlangkutató csoporttal közösen megrendezett ” LAKATOS KUPA” barlangászverseny volt, mely szakmailag magas színvonalat képviselt. A fizikai megmérettetéssel próbáltuk felhívni a figyelmet a sport illetve a mozgás szükségességére.

Alapfokú barlangjáró tanfolyamot szerveztünk, mellyel igyekeztünk népszerűsíteni a barlangászatot, melyen keresztül a résztvevők megtapasztalhatták a környezet- és természetvédelem fontosságát, a csoportmunkát és az egymásra utaltságot.

Rendszeresen szerveztünk nyílt ill. ismeretterjesztő túrákat.

A Bükki Nemzeti Park hozzájárulásával megkezdtük a Miskolc mellett található Vár- tetői- barlang geodéziai felmérését. A jelentős és ritka denevérállomány miatt kérelmeztük a barlang fokozottan védetté nyilvánítását és lezárását, melyet jóváhagyott az illetékes hivatal. Ezzel elősegítettük e ritka élőlények fennmaradásának lehetőségét a jövő nemzedék számára.

Csoportunk sikeresen mutatkozott be a 2001-es évben megrendezésre került ” MARCEL LUBENS” és ” HÁGÓ KUPA” elnevezésű versenyeken.
Programjaink elismertségét sikerült megalapozni, eredményességéhez az anyagi erőforrásokat a tagdíjjak bevételéből próbáltuk fedezni.

2001

Budapest, 2002.

GUBACS