Túra beszámolók kategória bejegyzései

Maixkante DSM módra 2014. október 14.

Nagy csúcs, nagyobb szívás, legnagyobb élmény

Dachstein

Dachstein

Ezzel a címmel akár le is zárhatnám az élményleírást, ha csak magammal szeretném megosztani a dolgot! De csak hárman voltunk ott, de egy kis túlzással még a hegyen is, így kénytelen kelletlen kicsit ki kell fejtenem a dolgot!

Kezdődött tavaly, amikor Dani bedobta ötletét a közösbe, miszerint nyári kikapcsolódásnak másszuk a Dachsteinen a Maixkante nevű, potom 22 kötélhosszas utat. Én már elsőre nagyon lelkes voltam, mert tetszett az egyenletes nehézség, és a 700 méteres mászás kombója. De aztán 2013-ban csak a Raxig jutottunk el talán kétszer, ahol viszont piszok jó utakat másztunk együtt. Szóval egymásra hangolódtunk, amikor a King Kong Karl 2-ik standjából egymásra néztünk és fél szavakból megbeszéltük, hogy most ezt ne erőltessük, a Des Kessels neue Kleider (VII-, VI-A0; 590m; 16kth) és a Mit göttlicher Hand (VI; 170m; 6kth) után, inkább menjünk haza.

A dolog, így a remény soha nem halt meg, csupán állandóan tolódott ide meg oda. Mígnem most ősszel én feldobtam a tervet, mi lenne ha… Persze a ha, ha maradt (ha-ha-ha). De aztán szeptember 22-én reggel összefutottam Danival a buszmegállóban, így szóba hoztam ismét az ötletet, lévén ebben az évadban nem sok mászás esett a részemről. Akkor ott nagy sikere nem lett, de közben felszívta magát így október 7-én ezeket vetette a képernyőre: „Szerintem háromféle verzió van:

  • “Luxus” (kb. 3 nap): elindulunk pénteken legkésőbb délben, és még aznap felgyalogolunk a Südwandhüttébe, ahol alszunk. Másnap becélozzuk, hogy 8-kor beszállunk az útba, 3-4 körül felérünk, fent alszunk a felső hüttében (Seethalerhütte), másnap felsétálunk a csúcsra, majd haza.
  • “Economy” (kb. 2 nap): az utolsó két nap ugyanaz, de előtte elég munka után elindulni (pl. du 5-6 körül), és a parkolóban alszunk, másnap ugyanúgy a 8-as beszállást célozzuk meg, ehhez kb. 6-kor kell indulni a parkolóból.
  • “Extrém budget tesco” (kb. 1.5 nap): munka után indulunk, de felmenet után nem alszunk a házban, hanem legyalogolunk, ami 3 óra lehet (?), így még késő este hazaérhetünk, vagy alternatívaként Raxon alszunk a Höllentalban.”

Én lecsaptam a dologra, miszerint engem bármelyik verzió rettentően érdekel! A dolog most kifejezetten kedvezően alakult, mert másnapra minimum hárman voltunk már, akik tudnak-akarnak. Sajnos Zsolesz betegsége miatt nem akarta bevállalni, Kislo és Pali meg futottak erre-arra, ki erdőben, ki városban, így a végső trió: Dani, Marci és Sanya maradt. Szóval megyünk Maixkantet mászni! Bővebben…

Tisza-tó 2014. augusztus 20-24.

Ez még 1912-ben kezdődött, azaz nem olyan régen, amikor a Mező család vett egy autós kerékpárhordozót, a Koós család pedig egy biciklis utifutit… azaz fordítva, de igazából mindegy (már akkor összezavarodtunk melyik kié, annyit kértük kölcsön egymástól a másikat). Aztán, hogy ne csak az legyen, hogy van, használjuk is a hardwaret, jött a giga ötlet, hogy mindenfajta kemény tesztek után (hány kilót bír az utifuti, hány biciklit tud hordozni a hordozó, hány percig képes egy gyerek ülni az utifutiban, illetve hány percig képes 2 gyerek ülni az utifutiban, stb.) kerékpározzuk körbe a Tisza tavat. Mikor máskor, mint az új kenyér ünnepén, mert akkor még véletlenül sem látjuk a tűzijátékot, és kihasználhatjuk, hogy 2 nap szabival 5 napra duzzadhat a szabadnapok száma.

DSC_1912.jpg

Mindezeken felül nekünk alapvető célkitűzésünk volt, hogy teszteljük az új sátrunkat (ha már a teszteknél tartunk). Mert mi beruháztunk egy 2 és fél szobás galériázható garzonba, amit 64x25x29 cmre össze lehet hajtogatni. Nagy izgalommal állítottuk fel érkezésünk napján közvetlen Mezőék tőszomszédságába. Belegondolva miért pont oda azt már nem tudom, de utólag megbeszéltük, hogy kicsit olyan volt ez a pár nap, mintha egy panelba laktunk volna. Szerencsére egyikünk sem akart képet akasztani a falra… itt jegyzem, meg ennek a témának a körbejárására van egy kitűnő Szomjas György film: Falfúró. Bővebben…

Canin 2014 augusztus 23. – szeptember 3.

Rögtön látszott, hogy ennek nem lesz jó vége, mivel már az eleje sem volt jó. Összefoglalva felmentünk a hegyre az elemekkel küzdeni egy hat fős csapattal, mely a következőkből állt: Kisdini, Kispucz, Modor, Egrilac, Stavinzon és Boribon. A nyár végi augusztusban nélkülöztünk 5 fokban, 120 km/h-s szélben, esőben, jégesőben – a nap csak ritkán mutatta meg magát, de abban a pár percben úgy égetett, hogy Dini a lábát fájlalta.


Modor felvételei

Eláztunk a felszínen és eláztunk a barlangban. Irene a kérdésünkre, hogy mikor lesz jó idő itt, azt mondta: “never”. Így hát mi felmentünk átázó esőkabátokkal, lyukas bakancsokkal és tesco-s sátrakkal – legalább nem kellett félni, hogy az olaszok kitúrnak bennünket, mert azoknak volt annyi eszük, hogy oda se tolták az orrukat a hegyre. Mindent megtettünk, hogy az idő jobb legyen, elsősorban azt, hogy legalább 3 forrásból kaptunk a végére időjárás előrejelzést. Ám a jobb időt jósló SMS-ek minden reményünk ellenére hiú ábrándnak bizonyultak. Egy éjjel letépte a szél a sátrat Kispuczról. Mikor kimentünk, csak hűlt helyét találtuk neki és a cuccainak. Lámpákkal és ordibálva kerestük, majd abban reménykedve, hogy biztos felment a menedékházba, elaludtunk. Másnap reggel derült ki, hogy befeküdt egy repedésbe tőlünk pár méterre, és 2 fokban, óriási szélben az ordibálás és fények ellenére édesen aludt nyári hálózsákjában. Reggel azonban korán felébredt, mert addigra az eső csuromvizesre áztatta. Ez után a nap után 1 teljes napot és egy éjszakát töltöttünk a Prokopju menedékházban. Itt elsősorban főztünk, ettünk és pihentünk a fülledt bűzben. Aztán volt felszínezés: Stavi kivételével semmit nem találtunk, de megállapodtunk, hogy alaposabb átnézés szükséges.

Bővebben…

Egy félig! Gubacs, egészen jó! túra a Monte Rosa csoportban

NAPLÓBEJEGYZÉSEK

2014.08.14.

Késik reggel a fuvar. Klári bivakol a kertben. Minden cucc befér. Huhh!

Otthon maradt a hágóvas tartozék. Balatonszárszón szerzünk egy szponzort.  A lakatosműhelyben levágják, és kifúrják a hágóvas középső darabját. Minden tuti!

Lakatosműhely

Az esőt egész hétre letudjuk az út alatt. Este 7-re érünk a szálláshelyünkre, St. Jacques mellé, ahol egy francia mikrobusz szomszédságában állítunk pungát. Hideg az éjjel. Van, aki fázik… Bővebben…

Elbrusz 5642 m, 2014. augusztus 9-15.

Az utazás péntek este 10 körül, a bécsi reptér orvosánál kezdődött számomra. Gyógyszert kértem, hogy megússzam a repülést hányás nélkül. Ugyanis indulás előtti éjszaka összeszedtem egy jó féle gyomorfertőzést. Kaptam két bogyót és egy papírt, hogy “not fit to fly”. A bogyók jól működtek, mert csak az ételosztásnál terjengő erős kajaszag volt kritikus pillanat, a papír pedig később hasznos volt, mert annak a hátuljára írtuk költségelszámolásunkat.

elbrusz_015.jpg

Elbrusz Chegetről

Moszkvai átszállással Mineralnye Vodyba repültem, ahol a Budapestről indulókkal (Helga, Nyamika, Diák, Gergő) találkoztam. A város a Kaukázus lábánál fekvő fő közlekedési csomópont, aki ezt a régiót célozza orosz oldalról, az ide repül. Ennek megfelelően a moszkvai repülőtér várójában már kezdtek sokasodni a kiránduló és hegymászó figurák. A gépen mellettem például egy idősebb japán arc utazott, aki arról mesélt, hogy milyen volt 30 évvel ez előtt Kancsendzöngát mászni, és ezen felül még miket látott Nepálban a másik kilenc alkalommal, amikor ott járt.

elbrusz_025.jpg

Cheget

A moszkvai beszálláskor relizalálódott bennem, hogy a túránk alatt igen csak keleti szél fog fújni. Mert az egy dolog, hogy a gyökér nyugati turista úgy fotóz az iPhone-jával egyfolytában, mintha minden lépésről 360 fokos gömbfotót akarna készíteni, de azért az is túlzás, hogy a stewardess megtiltsa neki, hogy egy A4-es lapra nyomtatott, és celluxszal felragasztott kétnyelvű feliratot lefotózzon a repülő belsejében. Bővebben…

Montenegro 2014. augusztus 2-17.

Az idei Montenegróban Zudi és én (Bori) képviseltük a Gubacsot, no meg persze Pupa és Luca (már kötelezést is gyakoroltak). Sok régi-új lyukat néztünk meg, az expedíció eredményeiről hivatalos és részletes információk képekkel a montenegro.barlang.hu honlapon olvashatók.

Három 4 fős bivak kutatott szoros egymásutánban a Kétlyukú-barlangban, ahol továbbra is sok munka vár: hatalmas meander kanyarog több száz méter hosszan, vízlépcsőkkel tarkítva, melynek végét talán csak a vakrákok látták…

Csodálatos és véletlen eredményem lett a táborban. Friss T2 utáni gyakorlásnak szántam a Jeges Barlangot, mely azóta nem volt beszerelve, hogy a Kétlyukú ennyire előre haladt, és csodák csodája, beigazolódott ama feltételezés, hogy a két barlang összeér. Nyilván nem én, mint országos térképész zseni, hanem Nagy Gergő sejtette ezt meg, és jó pár embert megemlíthetnék itt, akikkel együtt dolgoztunk. Hihetetlen érzés volt, hogy egyszer csak megtaláltuk a bivakolók által frissen beszerelt kötelek egyikét és a meandert a Jegesből indulva, Pepe félreismerhetetlen home made nittfülein lógva. Éljen! Aztán csináltunk átmenő túrát: Jegesen be, Kétlyukún ki. A nagy szám ebben az volt, hogy a térképen az a rész, amiből átlyukadtunk, nem szerepelt. De huzat volt, tényleg és nagyon. És szemét meg karbid is, amit ’98-ban hagyott ott egy roppant környezetvédő külföldi csapat. Az aktív ágba már valószínűleg nem mentek le, ahová mi viszont lejutottunk, ebbe a meanderező patakba, aminek zubogása már 40 méterrel magasabbról is hallatszik, s amit tavaly találtak meg a Kétlyukú irányából.

Akik tehát részt vettek ebben a projektben (bocsi, ha valakit kihagyok): Bongyor, GyoviTomi, KisSági, Fancy, Zudi, Keri, Balázs, Németh Tamás, Pózna, Kazi, Dalma, Réka, ID és én.

Grossvenediger túra – 2014.08.09. – 10.

Résztvevők: Nagy Zsófi, Szalai Vera, Losi, Emese

Délután 4 órás találkozót beszéltünk meg a Déli pályaudvarnál, de végül Zsófinak a Márvány utcában sikerült megállnia a hodály kocsijával, ahová mindenki kisebb-nagyobb kerülő úton oda is ért. (Losiék már itt kezdtek el bemelegíteni a túrára, hiszen egy elég érdekes, és nem rövid alternatív megközelítési útvonalat választottak). Tekintve tehát, hogy Zsófi végül a hodály kocsival jött (talán 8 személyes?), így nem volt nagy küzdelem a csomagok és utasok bepréselése. Irány Hinterbichl am Großvenediger!

A magyarországi szakaszon derült még ki, hogy a beígért navigációhoz nem áll rendelkezésre Ausztria térképe, így helyettesítő megoldást kerestünk, míg tudtunk magyar hálózaton internethez csatlakozni. Ezerrel töltött mindenki mindent a telefonjára, csak úgy röpködtek a megabyte-ok! Végül valahogy csak sikerült odatalálni.

Éjfél körüli érkezés a parkolóba, pakolás, fogmosás után csudajó és nem mellesleg esőbiztos kuckót építettünk magunknak pungából a kocsi mellé, okulva a korábbi időszakok nagy elázós alvásélményeiből. Habár Losi csak lélekben segített, igazából ő nem hitt a fenyegető esőben.

10616665_881652978530066_2892652361718574515_nReggel pakolás, reggeli, kávé, öltözködés és készülődés, miközben a hegyek látványában gyönyörködtünk. A parkolótól a Johannishüttéig gyalogszerrel mentünk (kb. 2 óra), nem vettük igénybe a Venediger Taxi szolgáltatásait. És nem bántuk meg! Könnyű terepen , de csodaszép látnivalók között caplattunk fel a hüttéig. Dübörögtek mellettünk a kanyonban a vízesések, vadvirágoktól tarkállottak a hegyi legelők, ráadásul az időjárás is ideális volt, egyelőre.

A Johannishüttéhez felérve ivott mindenki egy-egy fröccsöt, sört, saját ízlése szerint. Majd miután az italokkal lehűtöttük magunkat, ettünk egy keveset saját muníciónkból a következő nagy szakasz előtt, illetve egy-egy kávéval is próbáltuk felpörgetni magunkat.

Ahogy a Defreggerhaus felé indultunk, egyre magasabb régiókba jutottunk, kitárulkoztak a szemeink előtt a hófödte, gleccserekkel borított hegyek is. Mi is egyre inkább fáztunk, magunkra is vettünk egy-egy plusz réteget.  Az utolsó szakasz kissé megerőltető volt, mert látszott, hogy hamarosan elered, ezért próbáltunk nagyobb tempót diktálni, hogy még az eső előtt elérjük a házat. A csapat elejének ez sikerült is, a vége viszont kicsit kapott az éltető esőből.

Tehát délután 4-5 körül értük el a Defreggerhaust, és innentől kezdve egészen estig szakadt az eső. Még főzni sem (nagyon) tudtunk, mert azt ugye csak kint lehetett volna. Azért mindezek ellenére jól megünnepeltük Zsófi szülinapját, kapott szép színes állatfigurákat, hajgumit, meg pilótakeksz-tortát is, gyertyával.

Este elállt az eső, és nem mindennapi látványban lehetett részünk. Végre nem csak az orrunkig láttunk, megmutatkozott a házat körülvevő táj, sőt, kisütött a lenyugvó Nap, és csodaszép szivárványt is varázsolt a sötét felhők elé. Ekkor kezdtünk el bizakodni, hogy lesz még valami a másnapi csúcsmászásból.

10394825_881654201863277_3891151013147628563_nÉs valóban. 4 körül keltünk, habár nem nagyon akaródzott kibújni a meleg hálózsákból. Pakolás, öltözködés, reggeli, majd fél 6 körül útra is keltünk az ideálisnak tűnő időjárási körülmények között csúcsunk irányába. Fél órás könnyű terep után értük el a beszálló pontot, ahol újabb öltözködés, hágóvas-felvétel, kötél-összekötés következett, és végre ráléphettünk a gleccser felszínére. A felfelé kapaszkodás során számtalan hasadékot kereszteztünk, tehát örültünk neki, hogy kötéllel vagyunk biztosítva. 10548179_834460789906685_3772662455978029204_oA Grossvenedigerig tartó út kb. 3 órás volt, 9-kor már a csúcsfotók készültek 3 666 m-en. Csodás, tiszta időjárásban volt részünk, mely páratlan kilátást biztosított a szélrózsa minden irányába. Ráadásul jól időzítettünk: nem volt tumultus a csúcson, csak a miénk volt az a pár négyzetméter egy pár percig.

A lefelé ereszkedés a Defregger-házig simán ment, 11-re már vissza is értünk. Ott egy kicsit pihentünk, szedelőzködtünk, készültünk a további lemenetelre. A Johannis-hüttéhez hihetetlen gyorsan le is értünk, kb. 1,5-2 órát tartott csak az út. Ott úgy döntöttünk, hogy bevállaljuk lefelé a Venediger Taxi 12 eurós tarifáját, és inkább a gyorsaságot választjuk. Így történhetett az, hogy délután 2-kor már robogott is a hodály autó Budapest irányába, és még aznap este sikeresen (és kissé fáradtan) haza is érkeztünk.

Jó kis túra volt!

VAB túra 2014.07.11-13.

Vendégszerzőnk, Panker Ádám írását olvashatjátok az alábbiakban.

Péntek este 8 körül, kellemes időben indultunk a Pál kocsmától, de mire a Tisza utcába értünk a maradék két túratársért, már sűrűn esett. Az autóban ülőknek nem akaródzott kiszállni, de a kapualjban álldogálóknak sem volt kedve kijönni az utcára, így jó 15 percig várakoztunk egymástól 10 méternyire, azon tanakodva, hogy hol és miért késik a másik fél. Végül egymásra találtunk és begyömöszöltük a csomagokat meg egymást a gépjárműbe. Irány Alsó-hegy!

Alsó-hegy

A Tízek házában Köblös Csabi és Hajni pálinkával és ennivalóval fogadtak, majd hamar nyugovóra tértünk. Reggel nem kellett ébresztgetni a társaságot, 7-re már mindenki talpon volt, az eső viszont zuhogott. “Még elállhat” – mondogattuk, és akkor ez még hihetőnek is tűnt, de a körülményekre való tekintettel bakancs helyett inkább csizmát húztunk, hogy gumicsizmás sétánkkal hívjuk fel a társadalom figyelmét a lábgomba terjedésének veszélyeire. Sajnos ebben az esőben a csizma és az esőkabát sem volt elég, a magas fűben combközépig így is eláztunk, mire pedig a Vecsem-bükki-zsombolyhoz értünk, már teljesen vizesek voltunk. Gyors átöltözés után megkezdtük az ereszkedést, ami a közismerten igen hideg zsombolyban a vizes aláöltözet miatt nem volt éppen kellemes, de a 200-as depót gyorsan elértük, és a felfelé mászás már mindenkit felmelegített. Bővebben…

Gubacs happening 2014

Péntek este kezdtük megtölteni a bükki Barátságkertet és a kulcsosházat, éjfélre pedig befutottak az utolsók is. A szerencséseknek prizmák mutatták az utat a sötét erdőben, a kevésbé szerencsések előtt viszont beszedték a szerencsések… Azért ők is odataláltak, vagy ha nem, akkor az már soha nem fog kiderülni, hogy ki volt az, mert térerő az nem volt. Viszont volt annál több lelkes gubacsos és Gubacs közeli (kullancsok, piócák) barlangász. 30 fejlett egyed biztosan volt, valamint legalább ennyi gyermek (bímbók és makkok), ami azért már több mint statisztikai hiba… Az ipari mennyiségű Gubacs-disznó hájastészta így is csak reggelre fogyott el.

Szombat reggel a tömeg tehetetlensége, szokás szerint, megmutatkozott, most éppen egy délelőtt erejéig. (Indulás előtt hurkát kellett sütni.) Szóval kora duélután volt, mire elindultak a kicsik és a nagyok, a barlangok és az egyéb felszíni célpontok felé.

A célpontok a Szepesi, a Borókás II és a Speizi voltak. Utóbbiban kötéltechnikai matek gyakorlattal kezdődött a barlangászat. Legalábbis többször be kellett szerelni a barlangot, hogy a bagelésnél kimaradt kötelet (ami persze a lányok hibája – de miért is nem a fiúk bageltek?) valahogy kimatekozza Bandi, Geri és Mező. Közben a barlang szájánál játszadozó gyerekek türelme elfogyott, vagy a szúnyogok nyertek, de a végére már csak Máté várta hősiesen Gambeszt… Ráadásul az első csapat a nagy matekozás közben elfelejtette a második csapatot, így Tapsi, Panni és Vera kezdhették előről a szerelést. Mondjuk gondolkodniuk legalább már nem kellett…

Este pompás gulyáslevest ettünk, Hami szakértelmének és korai munkakezdésének köszönhetően. A Gubacs-disznó ekkor már utolsókat rúgta. A gyerekek ostorfonással és kézműves  mütyűrkézéssel vigasztalódhattak, amíg főtt a vacsi. Nemferiék erdei pintye is nagy érdeklődést váltott ki, míg az útszéli bagoly elébe nem vágott a népszerüségi listán. Oda egész sereg kultúrált városi bámészkodó indult objektív ágyúkkal.

Vasárnap már gördülékenyen indult a nap. Lápának legalábbis már 9-kor nekivágott egy kis csapat, de a Speizibe és a Borókásba is 12 előtt sikerült lecsúszni, ez alkalommal elegendő kötéllel.

Este Bandi remekelt paprikáskrumplit. Közben a gyerekek tájfutással, és kullancs gyűjtéssel vezették le az aznapi lillafüredi kirándulást, és kisvasútazást. Köszönet Gerinek, aki hajlandó volt elegendő sört inni, és az üres dobozokból minden gyereknek aranyérmet vágni!

Hétfőn a kötélmosás, vízhordás, rendrakás, mosogatás miatt nem jutott idő barlangászni. Így is dél múlt mire hazaindult az utolsó csapat is. Azért egy herkentyűburgerre csak volt idő Miskolcon, Tunyacsápnál…