Kutatás, térképezés kategória bejegyzései

Canin 2014 augusztus 23. – szeptember 3.

Rögtön látszott, hogy ennek nem lesz jó vége, mivel már az eleje sem volt jó. Összefoglalva felmentünk a hegyre az elemekkel küzdeni egy hat fős csapattal, mely a következőkből állt: Kisdini, Kispucz, Modor, Egrilac, Stavinzon és Boribon. A nyár végi augusztusban nélkülöztünk 5 fokban, 120 km/h-s szélben, esőben, jégesőben – a nap csak ritkán mutatta meg magát, de abban a pár percben úgy égetett, hogy Dini a lábát fájlalta.


Modor felvételei

Eláztunk a felszínen és eláztunk a barlangban. Irene a kérdésünkre, hogy mikor lesz jó idő itt, azt mondta: “never”. Így hát mi felmentünk átázó esőkabátokkal, lyukas bakancsokkal és tesco-s sátrakkal – legalább nem kellett félni, hogy az olaszok kitúrnak bennünket, mert azoknak volt annyi eszük, hogy oda se tolták az orrukat a hegyre. Mindent megtettünk, hogy az idő jobb legyen, elsősorban azt, hogy legalább 3 forrásból kaptunk a végére időjárás előrejelzést. Ám a jobb időt jósló SMS-ek minden reményünk ellenére hiú ábrándnak bizonyultak. Egy éjjel letépte a szél a sátrat Kispuczról. Mikor kimentünk, csak hűlt helyét találtuk neki és a cuccainak. Lámpákkal és ordibálva kerestük, majd abban reménykedve, hogy biztos felment a menedékházba, elaludtunk. Másnap reggel derült ki, hogy befeküdt egy repedésbe tőlünk pár méterre, és 2 fokban, óriási szélben az ordibálás és fények ellenére édesen aludt nyári hálózsákjában. Reggel azonban korán felébredt, mert addigra az eső csuromvizesre áztatta. Ez után a nap után 1 teljes napot és egy éjszakát töltöttünk a Prokopju menedékházban. Itt elsősorban főztünk, ettünk és pihentünk a fülledt bűzben. Aztán volt felszínezés: Stavi kivételével semmit nem találtunk, de megállapodtunk, hogy alaposabb átnézés szükséges.

Bővebben…

Montenegro 2014. augusztus 2-17.

Az idei Montenegróban Zudi és én (Bori) képviseltük a Gubacsot, no meg persze Pupa és Luca (már kötelezést is gyakoroltak). Sok régi-új lyukat néztünk meg, az expedíció eredményeiről hivatalos és részletes információk képekkel a montenegro.barlang.hu honlapon olvashatók.

Három 4 fős bivak kutatott szoros egymásutánban a Kétlyukú-barlangban, ahol továbbra is sok munka vár: hatalmas meander kanyarog több száz méter hosszan, vízlépcsőkkel tarkítva, melynek végét talán csak a vakrákok látták…

Csodálatos és véletlen eredményem lett a táborban. Friss T2 utáni gyakorlásnak szántam a Jeges Barlangot, mely azóta nem volt beszerelve, hogy a Kétlyukú ennyire előre haladt, és csodák csodája, beigazolódott ama feltételezés, hogy a két barlang összeér. Nyilván nem én, mint országos térképész zseni, hanem Nagy Gergő sejtette ezt meg, és jó pár embert megemlíthetnék itt, akikkel együtt dolgoztunk. Hihetetlen érzés volt, hogy egyszer csak megtaláltuk a bivakolók által frissen beszerelt kötelek egyikét és a meandert a Jegesből indulva, Pepe félreismerhetetlen home made nittfülein lógva. Éljen! Aztán csináltunk átmenő túrát: Jegesen be, Kétlyukún ki. A nagy szám ebben az volt, hogy a térképen az a rész, amiből átlyukadtunk, nem szerepelt. De huzat volt, tényleg és nagyon. És szemét meg karbid is, amit ’98-ban hagyott ott egy roppant környezetvédő külföldi csapat. Az aktív ágba már valószínűleg nem mentek le, ahová mi viszont lejutottunk, ebbe a meanderező patakba, aminek zubogása már 40 méterrel magasabbról is hallatszik, s amit tavaly találtak meg a Kétlyukú irányából.

Akik tehát részt vettek ebben a projektben (bocsi, ha valakit kihagyok): Bongyor, GyoviTomi, KisSági, Fancy, Zudi, Keri, Balázs, Németh Tamás, Pózna, Kazi, Dalma, Réka, ID és én.