Emese bejegyzései

KÖZGYŰLÉS!!!

Közgyűlést tartunk a Pál-kocsmában 2018. november 26-án (hétfőn) reggel 8 órakor. Amennyiben nem jelenik meg kellő számú tag, úgy a megismételt közgyűlést 2018. november 29-én (csütörtökön) 18.00 órakor tartjuk a Pál-kocsmában (1025 Budapest, Szépvölgyi út 162.), ez már határozatképes a megjelent tagok számától függetlenül.

Tekintve, hogy nagyon fontos kérdésekben is döntések fognak születni, minél többeteket várlak!

Javasolt napirendi pontok (a jegyzőkönyvvezető és hitelesítők megválasztásán túl):

1. Egyesületi tisztségek témaköre – vezetőség által javasolt új elnök: Holló Zoltán

2. Székhely módosítása (az új elnök lakcímére)

3. Alapszabály módosítása (tervezet csatolva)

4. 2019 évi tagdíj mértékének meghatározása

5. Pénzügyek, 2017 évi 1% jóváírása

6. 2018 évi pénzügyi keret felhasználásának meghatározása

7. Túraterv igények, szervezési lehetőségek

8. Egyéb

Ha bárkinek hozzáfűznivalója, javaslata lenne a napirendi pontokkal vagy a közgyűléssel kapcsolatosan, várom megkeresését!

Gyertek!!!

Köszönöm,
Emese

Grossvenediger túra – 2014.08.09. – 10.

Résztvevők: Nagy Zsófi, Szalai Vera, Losi, Emese

Délután 4 órás találkozót beszéltünk meg a Déli pályaudvarnál, de végül Zsófinak a Márvány utcában sikerült megállnia a hodály kocsijával, ahová mindenki kisebb-nagyobb kerülő úton oda is ért. (Losiék már itt kezdtek el bemelegíteni a túrára, hiszen egy elég érdekes, és nem rövid alternatív megközelítési útvonalat választottak). Tekintve tehát, hogy Zsófi végül a hodály kocsival jött (talán 8 személyes?), így nem volt nagy küzdelem a csomagok és utasok bepréselése. Irány Hinterbichl am Großvenediger!

A magyarországi szakaszon derült még ki, hogy a beígért navigációhoz nem áll rendelkezésre Ausztria térképe, így helyettesítő megoldást kerestünk, míg tudtunk magyar hálózaton internethez csatlakozni. Ezerrel töltött mindenki mindent a telefonjára, csak úgy röpködtek a megabyte-ok! Végül valahogy csak sikerült odatalálni.

Éjfél körüli érkezés a parkolóba, pakolás, fogmosás után csudajó és nem mellesleg esőbiztos kuckót építettünk magunknak pungából a kocsi mellé, okulva a korábbi időszakok nagy elázós alvásélményeiből. Habár Losi csak lélekben segített, igazából ő nem hitt a fenyegető esőben.

10616665_881652978530066_2892652361718574515_nReggel pakolás, reggeli, kávé, öltözködés és készülődés, miközben a hegyek látványában gyönyörködtünk. A parkolótól a Johannishüttéig gyalogszerrel mentünk (kb. 2 óra), nem vettük igénybe a Venediger Taxi szolgáltatásait. És nem bántuk meg! Könnyű terepen , de csodaszép látnivalók között caplattunk fel a hüttéig. Dübörögtek mellettünk a kanyonban a vízesések, vadvirágoktól tarkállottak a hegyi legelők, ráadásul az időjárás is ideális volt, egyelőre.

A Johannishüttéhez felérve ivott mindenki egy-egy fröccsöt, sört, saját ízlése szerint. Majd miután az italokkal lehűtöttük magunkat, ettünk egy keveset saját muníciónkból a következő nagy szakasz előtt, illetve egy-egy kávéval is próbáltuk felpörgetni magunkat.

Ahogy a Defreggerhaus felé indultunk, egyre magasabb régiókba jutottunk, kitárulkoztak a szemeink előtt a hófödte, gleccserekkel borított hegyek is. Mi is egyre inkább fáztunk, magunkra is vettünk egy-egy plusz réteget.  Az utolsó szakasz kissé megerőltető volt, mert látszott, hogy hamarosan elered, ezért próbáltunk nagyobb tempót diktálni, hogy még az eső előtt elérjük a házat. A csapat elejének ez sikerült is, a vége viszont kicsit kapott az éltető esőből.

Tehát délután 4-5 körül értük el a Defreggerhaust, és innentől kezdve egészen estig szakadt az eső. Még főzni sem (nagyon) tudtunk, mert azt ugye csak kint lehetett volna. Azért mindezek ellenére jól megünnepeltük Zsófi szülinapját, kapott szép színes állatfigurákat, hajgumit, meg pilótakeksz-tortát is, gyertyával.

Este elállt az eső, és nem mindennapi látványban lehetett részünk. Végre nem csak az orrunkig láttunk, megmutatkozott a házat körülvevő táj, sőt, kisütött a lenyugvó Nap, és csodaszép szivárványt is varázsolt a sötét felhők elé. Ekkor kezdtünk el bizakodni, hogy lesz még valami a másnapi csúcsmászásból.

10394825_881654201863277_3891151013147628563_nÉs valóban. 4 körül keltünk, habár nem nagyon akaródzott kibújni a meleg hálózsákból. Pakolás, öltözködés, reggeli, majd fél 6 körül útra is keltünk az ideálisnak tűnő időjárási körülmények között csúcsunk irányába. Fél órás könnyű terep után értük el a beszálló pontot, ahol újabb öltözködés, hágóvas-felvétel, kötél-összekötés következett, és végre ráléphettünk a gleccser felszínére. A felfelé kapaszkodás során számtalan hasadékot kereszteztünk, tehát örültünk neki, hogy kötéllel vagyunk biztosítva. 10548179_834460789906685_3772662455978029204_oA Grossvenedigerig tartó út kb. 3 órás volt, 9-kor már a csúcsfotók készültek 3 666 m-en. Csodás, tiszta időjárásban volt részünk, mely páratlan kilátást biztosított a szélrózsa minden irányába. Ráadásul jól időzítettünk: nem volt tumultus a csúcson, csak a miénk volt az a pár négyzetméter egy pár percig.

A lefelé ereszkedés a Defregger-házig simán ment, 11-re már vissza is értünk. Ott egy kicsit pihentünk, szedelőzködtünk, készültünk a további lemenetelre. A Johannis-hüttéhez hihetetlen gyorsan le is értünk, kb. 1,5-2 órát tartott csak az út. Ott úgy döntöttünk, hogy bevállaljuk lefelé a Venediger Taxi 12 eurós tarifáját, és inkább a gyorsaságot választjuk. Így történhetett az, hogy délután 2-kor már robogott is a hodály autó Budapest irányába, és még aznap este sikeresen (és kissé fáradtan) haza is érkeztünk.

Jó kis túra volt!

Három nap az Alacsony-Tátra gerincén

Időpont: 2014. január 25-27.
Résztvevők: Emese, Péter, Losi és Sárkány

Szombat hajnali találkozót beszéltünk meg, szerencsére mindenki pontosan elkészült, megérkezett, így időben tudtunk indulni utunkra. Szlovákiát, pontosabban pedig az Alacsony-Tátra lábát vettük célba. A közel három órás út során az angol nyelvű lavinaismereti szakanyagokat olvasgattuk, értelmeztük és beszéltük át. Szerencsére erre a tudásra ezen a hétvégén nem volt szükségünk.

A végcél környékén kicsit eltévedtünk, de egy kis kanyargás után megtaláltuk az ideális helyet, hogy három napra otthagyhassuk az autót. Garampéteri (Predajná) falu központja környékén, a templom előtt parkoltunk le és kezdtünk készülődni. Szerencsére még egy gyors kávéra is futotta a helyi kocsmában.

1

A csodaszép napsütésben egy hosszabb gyaloglás várt ránk az aszfaltúton egy-két falun keresztül, mire végre elértük az erdőt. Havat egyelőre egyáltalán nem, vagy csak nyomokban találtunk. Az erdőben tovább folytatódott a dózerút, de még mindig szinte vízszintesen. Majd végül elértük az elágazásunkat, és elindultunk felfelé a hegyre. Természetesen sikerült rossz irányba indulnunk egy helyen, így aztán patakot kereszteztünk több ízben, majd meredek hegyoldalon kapaszkodtunk vissza az utunkig. Még szerencse, hogy időben észleltük a baklövést.

2

Ahogy felfelé haladtunk a hegyen, egyre több hó vett körül minket. A gerincet 1 591 m-en elérve már vastag hótakarót tapostunk. Ott fent már a szél is felerősödött, fel kellett öltöznünk rendesen. Viszont a látvány, illetve a szél- alkotta hó- és jégképződmények lélegzetelállítóak voltak. Szerencsére az aznapi szakaszból már a nagyobb és nehezebb részt, azaz a szinttaposást letudtuk. Így aztán meg-megállva fotózni, kényelmes tempóban haladtunk tovább fel-le a gerinc vonalát követve. Már éppen kezdett szürkülni, vörösödni az ég alja, mikor szerencsésen, és nagyon jól időzítve elértük az aznap éjszakai szálláshelyünket, az Útulňa pod Chabencom nevű házat (1 623 m), ami a Gyurkova (Ďurková) csúcs (1 742 m) alatt húzódik meg.

5

A kunyhó eddigi hegymászó életem egyik legkellemesebb élménye. A szállást nagyon baráti áron adják, mégis valami magával ragadó hangulatot áraszt. A házat néhány srác üzemelteti, ők készítik a teát és a vacsorát is. Nincsen étlap, azt lehet kérni, amit aznap főztek. A kályha kellemes meleget varázsolt a hatalmas csapatnak, akik aznap este megtöltötték a helyet. Alvási lehetőség a kunyhó tetőterében van, ahol egyáltalán nem fáztunk. Polifoammal borított a padló, a tető belülről izofóliával szigetelve, így meg is bántam, hogy a vastagabb hálózsákom cipeltem magammal.

3

A korai fekvés miatt sikerült magunkat jól kipihenni, kialudni, így a reggeli után hamarosan indultunk is tovább utunkra. Meglepetésként ért minket, hogy kb. 5-10 cm friss hó esett az éjjel, és továbbra is havazott, és fagyosan fújt a szél. De minket ez persze nem tarthatott vissza, hiszen hosszú és kemény nap várt ránk.

4

Visszakapaszkodtunk a gerincre, majd újra és sokszor le és fel, követtük az utat keleti irányban, a Gyömbér felé. Következő csúcsunk a Chabenec volt (1 955 m), majd a Kotliská (1 937 m), a Polana (1 890 m), a Deres (2 004 m), és a Chopok (2 024 m). Az út gyönyörű, de eléggé kimerítő volt. A Gyömbér alatt (Krúpové sedlo – 1 925 m) úgy döntöttünk, hogy szétválik a csapat: Losi és Sárki mentek tovább a csúcsra, Péter és én pedig a szintes úton terveztük elérni az aznapi szállást, a Stefánika házat. Csak később derült ki, hogy a szintes út télen nem járható, nincsen kitaposva, így aztán a sötétben botorkálva, nagy nehezen sikerült csak megtalálni a házat. Odaérve fényjelekkel segítettük Losiéknak a jó irányt felvenni. Nem volt triviális, de végül sikerült mindenkinek elérni a házat. Nagyon megkönnyebbültünk, mikor végre mind a négyen egy asztalnál ültünk, és a sört/teát/kofolát kortyolgattuk és ettük a levesünket. A szállás minden képzeletünket felülmúlta: kellemesen befűtöttek, a szobánkban alig volt szükség takaróra (ismét megbántam a vastag hálózsák cipelését), és kényelmes emeletes ágyakban aludtunk egész éjjel.

Természetesen reggeli is járt a szálláshoz, a rendelést már előző este leadtuk a rántottára. Evés után úgy döntöttünk, hogy mivel mi előző este nem másztuk meg a Gyömbért (Ďumbier – 2 043 m), azért „gyorsan felszaladunk”, míg Losiék ejtőznek, fotózgatnak a ház körül. Valóban elég gyorsan megjártuk: egy óra fel, kis fotózás, majd fél óra vissza a házig.

7

Addig a srácok tudakozódtak a házban a tömegközlekedési lehetőségekről. Az útmutatás alapján egy könnyű úton gyalogoltunk le a Trangoska buszmegállóhoz, de mivel még rengeteg időnk volt a buszig, ezért felsétáltunk a Chopok Jasná sípályarendszer aljához, innen indult később a buszunk. Itt a büfében még ittunk egy-egy kávét, üdítőt, majd indultunk is a busszal Breznóbányába (Brezno), ahol vonatra szálltunk, és negyed órás út során visszajutottunk Garampéteribe, ahol az autónk várt ránk, és indulhattunk is volna haza, ha nem derül ki, hogy Losi a túrabotját Jasnában felejtette… Szóval még egy kanyar autóval egy csodaszép (de számomra félelmetes) behavazott erdei úton, a bot szerencsére meglett, és csak ezután vettük az irányt Budapest felé.

8

Nagyon szép helyen jártunk, érdemes lenne túrasível is visszamenni egyszer a Gyömbérhez!